MVHE

“Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa”

Pályázati Felhívások

2016-08-25

A Kármán Tódor-díj 2016. évi pályázati felhívása

Az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről szóló 49/2012. (XII.15.) EMMI rendeletével (a továbbiakban: 49/2012. (XII. 15.) EMMI rendelet) a magyarországi oktatás, képzés, felnőttoktatás, tudományos kutatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért a gazdasági élet szereplőinek elismerésére Kármán Tódor-díjat alapított.

A díjat természetes és jogi személyek kaphatják.


A díjra pályázni lehet vagy arra javaslatot lehet tenni az oktatási intézményeknek, illetve az oktatásban és kutatásban részt vevő személyeknek. Ugyanazon intézményeknek, vagy magánszemélyeknek, ugyanaz a díj egy ízben adományozható. Ettől eltérően ugyanaz a díj kivételesen, egy alkalommal ismételten is adományozható abban az esetben, ha az előző díj adományozását követően szerzett, az annak alapjául szolgáló érdemeket felülmúló, kimagasló érdemek azt indokolják.


Évente legfeljebb tíz díj adományozható, amelynek átadására évente egyszer, az év utolsó hónapjában kerül sor. A díjjal oklevél és emlékérem jár.


A díjazásra szóló pályázatoknak vagy javaslatoknak tartalmazniuk kell, hogy mi a támogatás vagy az együttműködés szakmai tartalma, jellege, célja és eszközei, eredményei, valamint mennyi a támogatás pénzben kifejezhető értéke.


A pályázatokat vagy javaslatokat (maximum 3-5 oldal) 2016. szeptember 1 -jéig az Emberi Erőforrások Minisztériuma Protokoll Osztályára (1054 Budapest, Akadémia u. 3.), a 49/2012. (XII. 15.) EMMI rendelet 3. és 4. mellékletében szereplő adatlapok kitöltésével együtt kell benyújtani.

 

A pályázati felhívás az Oktatási és Kulturális Közlönyben, valamint a www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/oktatasert-felelos-allamtitkarsag vezetői hírei között jelenik meg.

Innovation Hungary 2016 - Újra innovációs versenyt hirdet a Media Hungary konferenciairoda!

A legjobbak las vegas-i bemutatkozási lehetőséget, amerikai szakértői segítséget, médiamegjelenést és készpénzt is nyerhetnek, összesen egymillió forint feletti értékben!
A Media Hungary konferenciairoda – a tavalyi sikeres forduló után – idén újra meghirdeti a siófoki Internet Hungary konferencia innovációs és startupversenyét Innovation Hungary 2016 címmel, ahol 2016 leginnovatívabb kkv-, illetve startup projektjeit díjazzák majd.

Magyarország legnagyobb, mintegy 2000 főt megmozgató, internetről, új technológiákról szóló konferenciáján kínálunk részvételi és bemutatkozási lehetőséget annak a 8 magyar alapítású startupnak vagy innovatív kkv-nek, akiket a jelentkezők közül egy neves és tapasztalt, nemzetközi és hazai iparági szakértőkből álló zsűri választ majd ki.
Az Innovation Hungary 2016 versenyén elsősorban azokat a hazai feltörekvő cégeket, projekteket szeretnénk bemutatni, amelyek nemzetközi szinten is üzleti lehetőséget rejtenek, illetve olyan újdonságot kínálnak, amely a konferencia széles résztvevői köre számára szakmai megoldásként is izgalmasak lehetnek.

A zsűri szeptember 8-án éjfélig a palyazat@innovationhungary.hu címre várja a nevezéseket. A tárgymezőbe kérjük beírni: Innovation Hungary pályázat!

Kiíró:Media Hungary konferenciairoda

Közzététel időpontja:2016. 08. 16.

Beadási határidő:2016.09.08. 23:59


Kiíró:EMMI

Közzététel időpontja:2016.07.14.

Beadási határidő:2016.09.01. 23:59


Kapcsolódó dokumentumok: